00. | Prologue

Drága Patrick!

Sietősen firkantom le Neked eme sorokat, az óra ugyanis eszeveszettül gyorsan kattog a fejem felett, nekem pedig már nem sok időm van hátra. Minden egyes másodperccel közelebb kerülök valamihez, de közben... messzebb Tőled. Higgy nekem, ha rajtam múlna, nem ezt tenném, de ez a Te érdeked is, nem csak az enyém! 

Minden egyes Melletted töltött perc maga volt a mennyország, köszönöm Neked, hogy színessé tetted szürke hétköznapjaimat. Szívem majd' megszakad, miközben egyre inkább közeledik levelem vége, s a szövegelésemmel együtt az egyik legfontosabb dolog is befejeződik nyomorúságos életemben. Kérlek, nézd el nekem, Patrick, hogy mindezt írásban hozom tudtodra ahelyett, hogy Eléd állnék és a szemedbe mondanám ezen mondatokat. Túl gyáva vagyok ehhez, így inkább leírom azt, amit kimondani nem merek: elmegyek. Kevesebb, mint tíz perc múlva indul a gépem, és Madridba utazom a legjobb barátnőmhöz. Tudom, mire gondolsz most. Én is csalódtam saját magamban. Megfutamodok a problémák elől ahelyett, hogy szembenéznék velük. De hidd el, túl sok rossz dolog történt itt, túl sötét az itteni múltam ahhoz, hogy továbbra is itt legyek. Ártana a karrierednek, ha velem mutatkoznál, azt pedig nem akarom.

Patrick, én teljes szívemből szeretlek, még most is, abban a pillanatban, amikor felszállni készülök egy gépre, amely messze repít Tőled. Köszönöm a csodálatos emlékeket! Egyet kérnék: lépj tovább. Tudom, butaság ilyet kérni, én se lennék képes rá. De Te erős vagy, és meg tudod tenni értem. Értünk.

Millió puszi, 

Ana.